Segítek  

Fekete bárány a pusztaságban

Gábor 1984-ben született Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Apja református lelkipásztor volt, anyja takarítónő, született egy húga és egy öccse is.

A gyermekkora jó volt emlékei szerint. Jártak templomba a szüleivel. Az általános iskola elvégzése után gimnáziumba járt Nyíregyházán, itt kollégiumban lakott. 15 évesen, bár szülei ellenezték ezt, „kiszállt a hitéletből”– „sajnos”, teszi hozzá. Apja később nem egyszer nevezte őt e lépése miatt fekete báránynak.

A gimnázium után nem tanult tovább, hanem takarító és karbantartó munkákat vállalt, mert az ilyesmi jól fizetett. Ekkoriban Budapesten élt albérletben. Teltek az évek, végül 26 évesen élettársa lett Vivien, aki régen gimnáziumi osztálytársa volt. Vivien kétes, bűnöző hátterű családból származott, de Gábort ez nem zavarta. Egy kis idő elteltével Vivien „bejelentette, hogy terhes.” Gábor azt akarta, hogy menjen abortuszra, de Vivien nem így döntött.. Gábor 27 éves korában megszületett a kisfiuk.

Ebben az időszakban Gábor már egy nagyobb takarító cég egyik főmunkatársa volt, ekkor kapott egy új kocsit a munkahelyétől. Az volt a feladata, hogy járja be a cég kirendeltségeit országszerte, és nézzen utána, hogy rendesen folyik-e a munka, illetve hogy hol mire van szükség. 28 évesen havi 400 ezer forint volt a fizetése, aminek a felét félretette. 29 évesen már a cég egyik vezetője volt és – erre pontosan emlékszik – 245 ember munkáját irányította. Kora reggeltől késő estig járta az országot autóval minden nap, hogy ellenőrizze a munkát, így keveset volt otthon. 28 éves korában született még egy gyermekük. A másodiknál Vivien akart volna abortuszt, amit Gábor ellenzett – végül aztán így ez a kisgyermek is életben maradt. Amint a gyermekeik kicsit nagyobbak lettek, Vivien is Gábor cégénél kezdett dolgozni adminisztratív beosztásban. Az ezt követő néhány évben Vivien néha elkísérte hivatalos kiküldetéseire, ha elhívta – egy idő után viszont már nem volt hajlandó utazgatni vele.

Közel 40 éves korában Gábor furcsa dolgot vett észre: sok pénz eltűnt a közös kasszából, a jövedelmükből. Nem tudta mire vélni, hogy miért nincs közel sem annyi pénzük, amennyi a kettejük közös keresete. A gyerekeik is különösen viselkedtek. 2024 augusztusában elmentek együtt nyaralni a feleségével, azzal a céllal is, hogy legyen idejük beszélgetni és tisztázzon vele egy-két dolgot, amit újabban érthetetlennek talált. Ekkor jött számára a sokk. Vivien közölte vele, hogy ő még 2020 decemberében megfogadta, hogy úgy fog élni, ahogy fiatalon szeretett volna. Attól kezdve titokban drogozott és pasizott. A munkahelyére az utóbbi időben már nem járt be rendesen, de felvette a fizetést. A saját fizetése mellett Gáborét is részben drogra költötte, meg arra, hogy férfiakat „vásároljon” magának, akikkel elmehet ide-oda. De ez sem volt neki elég – utóbb feliratkozott egy prostituáltak számára kuncsaftokat kereső weboldalra is. Gábort mindez megdöbbentette, lesújtotta. Utána állt össze a fejében még néhány dolog, részben addigi jelekből, részben a felesége más szavaiból. Gábornak a 15 év alatt megkeresett jövedelme – volt vagy 100 millió forint – egy jelentős részét részét Vivien az apjához szivárogtatta át, aki strici és drogdíler volt. Saját 12, 13 éves gyerekeik azért viselkedtek olyan furcsán az utóbbi időben, mert Vivien az ő háta mögött őket is belekeverte már a drogozásba. 

Gábor ezután hazatért, de nem tudott nyugton ülni. Zaklatottan és depressziósan kóborolt a városban, négy napig parkokban aludt. Majd egy hétig egy panzióban lakott, a munkahelyén pedig bejelentette, hogy lemond és átadja másnak a vállalatnál betöltött menedzseri pozícióját, mert „nincs meg már hozzá a kellő családi háttere.” Miközben Gábor szinte önkívületi állapotban élt ezekben a hetekben, Vivien nem maradt tétlen. Ismét Gábor háta mögött cselekedett: ellopta az iratait, szerzett egy Gáborhoz hasonló kinézetű embert, akivel aláhamisíttatta Gábor nevét különböző hivatalos eljárások során, amelyekben átíratta a maga nevére a bankbetétet és a lakást. (Mindez csak jóval később derült ki Gábor számára.) Ekkoriban beszélt egy keveset Vivien apjával, de nem jutottak semmire, ő inkább Gábort okolta a történtekért. Ekkor egy szeptember végi napon összezavarodva és elkeseredve megint elkószált hazulról. Az volt a szándéka, hogy másnap megint beszél Vivien apjával, de erre már nem került sor. 

Szeretett volna kivenni egy szobát egy hotelben, de meglepve észlelte, hogy nem tud hozzáférni a pénzéhez. Egyelőre annyiban hagyta ezt, elsétált egy parkba, ott lefeküdt aludni, nagyon rossz, nyugtalan lelkiállapotban. Kora reggel rendőrök ébresztették. Nem találta a személyijét és nagyon fájt a feje. Mentőt hívtak hozzá. A kórházban már 41 fokos láza volt. A diagnózis szerint az agya bal oldalán volt egy 5 mm-es gyulladt rész: a hivatalos magyarázat szerint megfázás okozhatta a bajt. Állapota életveszélyessé vált. Mesterséges kómában tartották 3 hónapon keresztül, hogy megmentsék. Miután magához tért, nem sokkal később spontán újra kómába esett, ez megint eltartott 3 hónapig. 

Végül magához tért, lassan kezdett felépülni. Újra meg kellett tanulnia beszélni, az emlékei csak fokozatosan tértek vissza – először a nevére sem emlékezett. Mára mondható csak lényegében gyógyultnak (bár még most is kicsit nehezen idéz föl egy-két dolgot). Az orvosa figyelmeztette, hogy ne írjon alá semmit ügyvéd nélkül – mivel Vivien utóbb felbukkant és kereste azzal, hogy írja alá, hogy nincs vele szemben követelése. 

Miután nagyjából rendbe jött, Gábor az utóbbi néhány hónapban idős apjánál lakott, oda költözött vissza. Vivien közben elköltözött Gábor (papíron már csak volt) lakásából, míg a gyermekeik a gyámhivatal fennhatósága alá kerültek. Nem tudja, mi van velük pontosan. Gábor a szüleinél lakva gondolkodott a történteken, és arra jutott, hogy 15 éven át túlzottan hajtotta a pénzt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a házassága tönkrement. Miközben nyilván felesége bűnös döntései, és valószínűleg az apósa befolyása is rengeteget rontottak a helyzeten.

Két hete úgy határozott, hogy (miután kicsit megerősödött, nagyjából rendbe jött) megpróbál Budapesten munkát keresni, ezzel a céllal érkezett a fővárosba, azóta egy hajléktalanszállón él. Azt tanácsolom neki, hogy térjen vissza az édesapjához, és inkább a lakóhelye közelében próbáljon munkát találni, az lényegesen biztonságosabb közeg a számára. Felvetem azt is, hogy jól tenné, ha a szülei elveszített szellemi öröksége felé fordulna, ezzel búcsúzunk. (A történtek pedig nyilván büntető és polgári pereket vetítenek előre, ebből van, ami már el is kezdődött.)

 

Min múlik a párkapcsolatok sikeressége vagy sikertelensége?

 

Egy-egy kapcsolat megromlása általában hosszú folyamat, és csak a megromlás      folyamatának vége felé, az „akut fázisban” lehet reálisan számolni azzal, hogy a válságtünetek már a két fél számára erősen és világosan érzékelhetően jelen vannak. Ezért a párkapcsolattal való aktuális elégedettség, a két fél           közötti konfliktusok gyakorisága és megoldásuk jellemző módja előre jelezhetik a váláshoz vezető helyzet kialakulását. 

A hazai kutatási eredmények szerint a párkapcsolattal való elégedettséget csökkentették a nőknél a szüleik válása, a korábban élettársi kapcsolatban élés, a nyugodttól eltérő konfliktuskezelési szokások, az anyagi nélkülözés gyakorisága és az egyedüli kenyérkeresői szerep,            a férfiaknál pedig a szüleik válása, a kapcsolat típusa (élettársi      kapcsolat), valamint a  konfliktuskezelés (nem békés) módja     (Erát 2019). Családsegítő vagy gyermekjóléti szolgálatokhoz forduló ügyfelek esetében a féltékenység, az alkoholfogyasztás és az anyagiak bizonyultak konfliktus alapját jelentő vitatémának (Pilinszki 2012, 2013).  Egy másik hazai felmérés eredményei szerint növelték a válás valószínűségét olyan tényezők, mint a korábbi nemi partnerek magasabb száma, az     alkoholfogyasztás nagyobb gyakorisága, a hűség kevésbé fontosként való értékelése és a vallásosság kisebb mértéke. (Tárkányi 2015)

Egy hazai, a 2002-3-mas Életünk fordulópontjai felmérés adatait feldolgozó kutatás eredményei szerint a párkapcsolati konfliktusok negatívabb rendezésének hátterében valószínűsíthető tényezők voltak a kérdezettek párjuk melletti elköteleződésének hiánya, az individualisztikus mentalitás, az általános pesszimizmus, bizalmatlanság. A kutatás eredményei szerint a házasságnak a felértékelése, szemben az élettársi kapcsolattal, valamint   a hűség fontosnak tartása hozzájárultak a partnerek  közötti viták rendezésének békés stílusához. Az értékrendieken kívül olyan strukturális tényezők is hatottak, mint az anyagi gondok, a munkával vagy a gyermekneveléssel való túlterheltség: ezek rontották a párkapcsolati viták stílusát. (Tárkányi 2023)           

 

Írta: dr. Tárkányi Ákos (2025)

 

Források

 

Erát Dávid: A párkapcsolattal való elégedettség időbeli alakulása: lehetséges pályák és befolyásoló tényezők. in: Demográfia 2019/4, 347-384. ol. 

 

Pilinszki Attila (2012) Párkapcsolati stabilitás és minőség egy országos kutatás tükrében. Acta Sociologica: Pécsi Szociológiai Szemle, 5/1. 161–170 

 

Pilinszki Attila: Konfliktusok hatása a párkapcsolati instabilitásra. in: Demográfia 2013/2-3.

 

Tárkányi Ákos: A párkapcsolatok sikerességének és sikertelenségének okai a 2009-es „Családi kapcsolatok” országos vizsgálat alapján. in : Európai Családtudományi Szemle 2015/1.

 

Tárkányi Ákos: Min múlik a párkapcsolatok sikeressége vagy sikertelensége? Kapocs 2023/2-3., 92-100. ol.

 

 

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. Ennek a pontosabb megértéséhez kattints a Beállítások gombra, és válaszd ki a neked tetsző beállítást! További részletekért olvasd el az Adatkezelési tájékoztatónkat és a Sütikezelési tájékoztatónkat! Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató